elegem van már abból, hogy folyamatosan az általam normálisnak vélt embereket vesztem el. annyira naiv vagyok. próbálok mindenkihez egyformán viszonyulni. mikor megismerek valakit mindig megadom neki az esélyt, hogy bebizonyítsa, valójában rendes ember. még akkor is ha kevésbé szimpatikus az illető.. és végül mindig ezért koppanok nagyot. hát legyen. ezentúl hinni fogok az első megérzésemben. én nem értem, hogyha valaki normálisan próbál viselkedni vagy egy kicsit is jólelkű, akkor miért kell ezzel visszaélni?! és nem. most nem magamat akarom isteníteni, hogy én mekkora egy szent vagyok, de azért tudok mérlegelni és megtudom magamat állítani mielőtt még elvetném a sulykot. de hát oké. nem vagyunk egyformák. és én ezt el is fogadom.. talán csak én változok.. a lényeg ami lényeg. meg kéne próbálni egy kicsit megérteni a másikat és nem csak elvárni, hogy téged értsenek meg. és néha ehhez el kell engedni a saját szabályainkat. más ember. más felfogás.